7.fejezet.~Hol vagy Niall?

7.fejezet.~


Miután Sophiet leadtuk az óvodában,következő utunk a gimi felé vezetett.
-Olyan szótlan vagy.-nézett rám Niall.-Mesélj valamit!
-Mégis mit?Nincsen semmi mesélni valóm,ha csak nem akarod hallani a nyomoromat.-rántottam vállat.
-Mesélj.-csillantak fel a szemei.
-Hát,tegnap miután elmentetek felhívtam apámat,és elmeséltem neki,hogy mi történt Mattyvel,ő nagy ívben tett erre az egészre.-kezdtem bele mesémbe.-Ezek után egy pár perces sírás után hívtam egy taxit,és azzal eljutottunk a korházig.-folytattam volna de Niall a szavamba vágott.
-Miért nem szóltál nekem?Én szívesen segítettem volna.
-Rendes vagy,de most folytatom,szóval a kórházban megállapították,hogy Matty lábának nincsen semmi komoly baja,utána hazamentünk a taxival és furcsa módon Ashley aki elvileg a nevelő anyánk,de én ki nem állhatom,undorodom tőle,egyszerűen ránézek és elkap a hányinger.-meséltem tovább.-Na de hagyjuk inkább ezt a nőszemélyt,na szóval ő kedves volt Mattyvel sütit sütött neki.-emeltem ki a süti szót.-Én egyáltalán nem értem,hogy honnan jött ez a kedvesség,de kivételesen jó fej volt.Ezek után Mattyt a nappaliban hagytam és felmentem a saját szobámba ahol édes apukám várt rám szinte vörös,ideges fejjel. Leszídott ,hogy miért nem teregettem ki,annak ellenére,hogy ő mondta ,hogy teregessek.Én kisebb szó csatába keveredtem vele,majd felpofozott.Eme események után gyorsan kiteregettem ,majd újra a szobámba mentem és sírtam.-Nem tudom miért ,de valahogy olyan jó érzéssel töltött el ,hogy elmondhattam valakinek ezeket.Jól esett kiönteni a lelkemet ennek a fiúnak.-Nehéz..mióta édesanyám meghalt.-hajtottam le a fejemet és éreztem,hogy akaratlanul is de az arcomon végigfolyik egy könnycsepp.
-Jézusom,te sírsz?-állított meg és fordított maga felé Niall.Én felnéztem kék szemeibe és lassan bólintottam,mire ő magához ölelt.Istenem,hogy nekem mennyire jól esett ez az ölelés.Mintha erre a pár másodpercre egy másik világba kerültem volna.
Mikor észhez tértem kibontakoztam öleléséből és kicsit hátrébb léptem.
-Bocsánat.-nézett a szemembe.-Én csak..hát nem is tudom,jobb kedvre akartalak deríteni.-túrt bele hajába.
-Sikerült.-mosolyodtam el,és letöröltem könnyeimet.
Ezek után szótlanul ballagtunk el egymás mellett az iskoláig.
Ott semmi érdekes nem történt,leszámítva,hogy fizikából lefeleltettek,természetesen ötöst kaptam,mivel szokásom tanulni.
Iskola után Niall hazakísért,olyan jó volt vele beszélgetni,úgy éreztem,hogy benne megbízhatok.
Érthetetlen okból éreztem így,de jó volt a köztudatom attól a tudattól,hogy benne bízhatok,legalábbis szerintem nagyon rendes fiú.
Megbeszéltük vele,hogy holnap is együtt megyünk iskolába.

Ez így ment egészen 2 hétig,míg egyik reggel Niall nem várt a sarkon.
Nem értettem miért nincsen ott..talán elaludt?Nem,akkor már szólt volna.
Lehet,hogy beteg méghozzá annyira,hogy egész nap alszik?Vagy történt vele valami?
Egyre jobban aggódni kezdtem.
Telefonomat előhúztam a zsebemből és írtam egy sms-t Niallnek,de választ nem kaptam..
Így egyedül vittem Mattyt óvodába és suliba is egyedül baktattam..szomorúan.
Unalmas volt az iskola is Niall társasága nélkül,így sincsen sok barátok sőt egy sem..csak Niall.Az utóbbi 2 hétben teljesen 'összemelegedtünk',Niall lett úgy mondd a legjobb barátom.Legalábbis én úgy tekintek rá,az ő részéről meg nem tudok nyilatkozni,hiszen még nem vagyok gondolatolvasó.

*Niall szemszög*

Greg kórterme előtt ültem a kórházban,gondolataim csak bátyám körül forogtak.Vajon mennyi sérülést szenvedett?Egyáltalán túléli?Lebénul,esetlen tolószékbe kerül?Jézusom,Niall mikre gondolsz,szídtam gondolatban saját magamat. Greg fel fog épülni,ez csak egy kis baleset volt.Egy kis autóbaleset amit bárki túlélne.
Fejemet kezeimbe temettem és úgy ültem a széken,nagy levegőt vettem és felnéztem a kórterem ajtajára.
Nem tudom mióta ülhetek itt,talán reggel fél 8 óta,vagy régebb óta,igazából ebben a percben senki és semmi nem tudott érdekelni Gregen kívül.
Anyáék már hazamentek egy jó órája,hogy hozzanak Gregnek ruhákat ide.Sophiet pedig a nagyszüleinkhez küldték.
Tehetetlenséget éreztem,Greg mindig is jó volt hozzá,segített a bajban,ott volt mindig ahol kellett,így szinte kötelességemnek érzem,hogy mellette legyek,most én is.
Hátra dőltem a széken és vártam,vártam a csodára,ami valószínűleg nem fog megtörténni.Kezemet a combomra tettem és ekkor megéreztem zsebemben a mobil telefonomat.Úgy gondoltam megnézem,hátha valaki keresett.Előhúztam a készüléket és feloldottam a billentyűzárat.
Kikerekedett szemekkel meredtem a képernyőre,atya világ,csaptam a homlokomra,nem is szóltam Alexisnek,hogy ma nem megyek,jézusom,mekkora egy idióta vagyok,Lexi képes beképzelni dolgokat amik nincsenek is,és hülyeséget csinálni.
Láttam,hogy üzenet is jött tőle,fogtam magamat és vissza írtam neki,hogy minden rendben ,legalábbis velem,és,hogy ne aggodalmaskodjon és legfőbbképp ne csináljon semmi hülyeséget,amikor alkalom adódik mindent elmondok neki.
Alexis..annyira kedves,aranyos,kitartó és odaadó,segítőkész és okos,csak jót tudok erről a lányról mondani,és ezekhez még hozzájárul az is ,hogy nagyon szép.
Én úgy gondolom,hogy jóban lettünk az utóbbi két hétben,sőt nagyon jóban,nekem ő olyan mint valami fénypont az életemben,mondjuk amiket ő mesélt magáról,az édes apájáról nem valami bíztató családi háttérrel rendelkezik,de ez engem csöppet sem érdekel.Szeretek vele lenni,egyszerűen jó társaság,megértő,el lehet vele ellenni nap hosszakig.
Egy szóval ..csodálatos egy lány.

Na figyuzzatok..nekem most lehet,hogy nagyon sokáig nem lesz  netem mert rosszak a jegyeim és ki kell javítanom őket,hidjétek el rajta vagyok az ügyön.Holnap lesz infóm így hozok frisset majd :)